Bevezetése után fél évszázaddal a 123-as sorozat továbbra is a német mérnöki munka és minőség abszolút csúcsának szinonimája.
1976-ban a Mercedes-Benz bemutatta a 200-300 osztályt, amelyet belsőleg W123 néven ismernek, és amelyet ma a megbízhatóság és a műszaki tökéletesség tekintetében igazi remekműnek tartanak. A fejlesztés már 1970-ben megkezdődött, a tervezők nagymértékben támaszkodtak az akkori S-osztály technológiájára. Annak érdekében, hogy biztosítsák a sorozatgyártás abszolút csúcsminőségét, és ne zavarják a rendszeres gyártást, a márka körülbelül 10,2 millió eurót fektetett be egy speciális kísérleti üzembe. Ott az összeszerelési folyamatokat alaposan optimalizálták, és a hibákat kiküszöbölték, mielőtt az autó a nagyközönség elé került volna, szilárd alapokat fektetve le a későbbi legendás megbízhatóságához.
A nemzetközi autós sajtó dicsérő szavakkal üdvözölte az új Mercedest a kiváló összeszerelési minőség, a forradalmi biztonság és a kényelem miatt, bár az újságírók bírálták a magas árat és a meglehetősen szerény alapfelszereltséget. A versenytársak, mint például a dinamikusabb BMW 5-ös sorozat, valamint a Ford és az Opel olcsóbb hathengeres modelljei más előnyöket kínáltak, míg a japán márkák alapfelszereltségként luxusfelszereltségeket szereltek fel, amelyekért Stuttgartban jelentős felárat kellett fizetni. Bár sokan rámutattak, hogy az alap dízelmodell, a 40 kW-os (55 LE-s) 200D kétségbeejtően lassú, az egész csomag átgondolt tervezése és kiváló minőségű felépítése győzött. A 280E-t az Egyesült Államokban az Év Import Autójának is nevezték.
A látszólag konzervatív és időtlen formatervezés alatt, amelyet szándékosan a divathóbortokkal szembeszállva, és később a használt autó magas értékének biztosítására is terveztek, forradalmi biztonsági újítások rejlettek a korban. A W123-at kiterjedt gyűrődési zónákkal, jelentősen továbbfejlesztett utasbiztonsági rácskal szerelték fel, az üzemanyagtartályt pedig a csomagtartó aljáról egy biztonságosabb helyre, a hátsó tengely fölé helyezték át. Még a pótkerék is az átfogó biztonsági koncepció részévé vált, hogy enyhítse a hátulról történő ütközéseket. Későbbi éveiben a W123 olyan fejlett technológiákat is elhozott a vásárlók szélesebb köréhez, mint az ABS és a légzsákok, amelyek korábban csak a legtekintélyesebb szedánokhoz voltak fenntartva.
A Mercedes a bevezetéskor a klasszikus négyajtós W123 szedánt kínálta, de a sorozat gyorsan kibővült az elegáns C123 kupéval, a taxik és mentők számára készült meghosszabbított változatokkal, valamint a rendkívül népszerű S123 kombival (T-modell). A globális kereslet azonnal olyan méreteket öltött, hogy a vásárlóknak – különösen a rendkívül keresett dízelmodellek esetében – akár két évet is várniuk kellett autójukra. Ezen autók hiánya még egy élénk feketepiac kialakulásához is vezetett Németországban, ahol egy korai szállítási határidővel aláírt adásvételi szerződést több mint 2.500 eurós felárért lehetett továbbértékesíteni.
Motorok tekintetében kezdetben egy kipróbált és bevált benzin- és dízelmotor-választék állt rendelkezésre, amely 1980-ban csúcsosodott ki a 300D 92 kW-os (125 LE) turbódízelével. A benzinmotor abszolút csúcsa a 280E volt, amelynek hathengeres motorja kezdetben 130 kW-ot (177 LE) produkált, de 1978 után 136 kW-ra (185 LE) bővítették. A mérnökök a 123-as sorozatot alternatív hajtásláncok tesztterepének is használták; kísérleteztek hidrogénnel, metanollal, sőt, egy tesztkombit is építettek egy 30 kW-os (41 LE) villanymotorral és egy 600 kilogrammos akkumulátorcsomaggal. A gyűjtők és a puristák számára ma a szent grál a gazdagon felszerelt 280 TE kombi, ötfokozatú manuális sebességváltóval, amelyet 1982 után gyártottak.
A W123 modell történelmi jelentőségét ma már aligha lehet eléggé hangsúlyozni. Az összesen 2,7 millió legyártott darabbal ez a kivételes értékesítési siker biztosította a Mercedes számára a pénzügyi hátteret a bonyolultabb 190-es sorozat és a W124-es modell kifejlesztéséhez. Az autó a német mérnöki perfekcionizmus abszolút csúcsát testesíti meg, és olyan tartóssági mércét állított fel, amelyet a márka a későbbi évtizedekben nehezen tudott elérni (főleg a rozsda és az elektronika problémái miatt). Azt a tényt, hogy a 123-as sorozat gyakorlatilag elpusztíthatatlannak bizonyult, a világszerte fennmaradt járművek száma is megerősíti. Sok helyen ezeket a modelleket még mindig napi taxiként használják.
